A Baradla–Domica-barlangrendszer (a magyarországi részének a neve Baradla-barlang) Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. Az Aggteleki-karszton több bejárattal nyílik. Hossza a Szlovákiában nyíló, vele egy rendszert alkotó, 5,3 kilométeres Domica-barlanggal együtt meghaladja a 25,5 kilométert. Természetes bejárata Aggtelek község határában, a messziről fehérlő magas sziklafal tövében nyílik. A Jósvafő községig húzódó, színlőkkel tagolt, meanderező főág hossza hét kilométer. Az átlag 10 méter széles, 7–8 méter magas sziklaalagút, néhány helyen hatalmas teremmé szélesedik. A főághoz több rövidebb-hosszabb mellékág csatlakozik. A barlang jelentős részét változatos színű és formájú, páratlan látványosságot nyújtó cseppkövek díszítik. Az Aggtelek falu határában fekvő Acheron-víznyelőből eredő Acheron, valamint a Domica felől érkező Styx-patakok egyesült vize ma már csak árvizek idején folyik végig a főágon. Száraz időszakban a barlangi víznyelőkön át a 30–40 méter mélységben fekvő Alsó-barlangokba jut. A barlang természetes bejárata ősidők óta nyitott, ott az újkőkorszak embere is menedékre talált. Az első írásos említése 1549-ből származik. Első felmérést 1794-ben Sartory József végezte el. 1825-ig csak 1,8 kilométer hosszban volt ismert. Ezt a szakaszt ábrázolja Raisz Keresztély Gömör vármegye földmérője által 1802-ben készített barlangtérkép, amely a barlang első, nyomtatásban is megjelent barlangtérképe. Vass Imre mérnök 1825-ben áthatolt az addigi végpontot jelentő Vaskapu vizén és feltárta a barlang mintegy öt kilométer hosszú főágát. A barlangról és a felszínről pontos térképet és leírást készített. Munkája nyomtatásban magyar és német nyelven 1831-ben jelent meg. A barlanglátogatás megkönnyítése érdekében az első kiépítést 1806-ban végezték el. 1890-ben a Vörös-tónál egy mesterséges kijáratot létesítettek. 1922-ben, az akkoriban a barlang végpontját jelentő Színpad folytatásában 500 méter hosszú, új szakaszt tártak fel, amelyre 1927–1928-ban Jósvafő felől tárót hajtottak. A Domica-barlang és a Baradla-barlang kapcsolatát 1932-ben a Styx-patak szifonjain áthatolva Kessler Hubertnek sikerült bebizonyítania. A barlangot az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt az UNESCO 1995-ben a világörökség részévé nyilvánította. A teljes barlangrendszert és a vízgyűjtő területét 2001-ben a nemzetközi jelentőségű, vizes élőhelyek védelmét rögzítő, ramsari egyezmény hatálya alá helyezték. Az Aggteleki Nemzeti Park legvonzóbb látványossága egész évben, szünnap nélkül várja a látogatókat, akik több túraútvonal közül választhatnak.